BRVNARA, JÁREK

A Brvnara (magyarul gerendaház) etnopark Járeken egy egyedülálló szabadtéri múzeum, a főút mentén található, a falu bejáratánál Újvidék irányából. Az őshonos néptörténeti jellegű múzeumi gyűjtemény Járek lakói, a krajnai szerbek, a bosnyák krajnai telepesek kezdeményezésére jött létre. Alapításának gondolata 1946-ban született, azzal a vággyal, hogy megőrizze a régi otthonuk emlékét, az épületet pedig 1978-ban emelték.

A komplexum központi épülete a Brvnara (gerendaház), amely az állandó kiállítás etnológiai részét képezi. Fahasábokból építették, hogy hasonlítson a dinári területek hagyományos házaihoz. Ez volt a fő lakóépület, ahol az egész család összegyűlt. Ez egy kétrészes épület, amely egy nyitott tűzhellyel rendelkező nagyobb „házra” és egy kisebb helyiségre tagozódik, melyben falazott kályha van. Az új állandó kiállítást a Vajdasági Múzeum valósította meg 2012-ben, és bemutatták a krajinaiak népi kultúrája és története szempontjából fontos eredeti múzeumi tárgyakat, történelmi dokumentumokat és fotóanyagokat.

A ház udvarán találhatók szintén: vajat (ablak nélküli faépület, hálóház) – ház a fiatal házaspár számára; egy épület, ahol a tejet tartották, valamint ahol a tejtermékeket készítették, hombár a kukorica tárolására és szárítására. Mindhárom épület autentikus, a régi területről hozott és ugyanúgy összeszerelt épületegyüttes. Az épületek úgy vannak elhelyezve a térben, hogy a főépülettel együtt a krajinai udvar autentikus környezeti egészét alkotják a lakó- és segédépületekkel.

A belépőjegy a felnőttek számára 100 dinár, a diákok, egyetemisták és nyugdíjasok számára 50 dinár. A 7 évnél fiatalabb gyerekek számára ingyenes, valamint a Szerbiai Múzeumi Társaság tagjainak, az ICOM tagjainak és a fogyatékossággal élő személyeknek.

Cím: Újvidéki utca 34, Járek

Bejelentkezés: +381 (0)69 718 024

E-mail: kctemerin@gmail.com

http://www.kctemerin.org.rs/lat/o-etno-parku-brvnara